Párterápia Budapest

pszichologus-budapest-parterapia-budapest

Mikor forduljunk párterapeutához?

Ha kapcsolatuk eljutott arra a szintre, hogy az érzelmek mentén képtelenek megoldani a résztvevők az egymással létrejött vagy újonnan keletkező problémáikat. Alapvetően a párterápiához az szükséges, hogy mindkét félben meg legyen az az igény és elszánás, hogy javítsanak kapcsolatukon. A párterápiához mind két fél szükséges. A párterápia a gyakorlatban két szakember jelenlétében zajló beszélgetés a kapcsolatukról, felgyülemlett sérelmeikről, problémáikról. Ehhez egy előzetesen egyeztetett időpontra van szükség a pszichológussal, és a pár mindkét tagjának a jelenléte. Nem szükséges előre készülni, fogalmazgatni a beszélgetés tartalmát vagy a probléma mibenlétét. Azért van jelen a szakember, hogy ebben is segítsen és támogatást nyújtson. Tehát, ha elérkeztek erre a pontra jelentkezzenek párterápiára. Forduljon hozzánk bizalommal;  Párterápia Budapest.

Mik azok a tipikus párkapcsolati problémák amik szakember / pszichológus segítségét igénylik?

Fontos tudni, hogy akkor is lehet párterápiára jelentkezni, ha önismereti igény jelentkezik. Azaz, szeretnénk közösen leülni a párunkkal egy szakember jelenlétében, és átbeszélni közös életünk fontos kérdéseit. Természetesen abban az esetben, ha viszont már “vészhelyzet” van, ez egyben azt is jelenti, hogy pszichológus szakember mindenképpen szükséges a változás elindításához.

Egy-két tipikus nehézségre mondjon példát!

  • úgy érzi, hogy a kapcsolata megrekedt- újra és újra visszatérő konfliktusokkal- ún. játszmákkal –terhelt, és ettől mindketten  hosszú ideje szenvednek, tanácstalanok, vagy kétségbe vannak esve. Nem tudják hogyan jöjjenek ki a rossz periódusból
  • nem tudják, hogy hozzák helyre, vagy hogy helyre hozzák-e egyáltalán a kapcsolatot
  • nem tudják hol a probléma, de sok a súrlódás, állandósultak a veszekedések, sok a felhalmozódott sérelem
  • felbukkant egy harmadik személy
  • hogyan tovább? mások a céljaik? tanácstalanok hogyan kivitelezzék a közös életet
  • eltávolodtak egymástól, keveset vannak együtt
  • szexuális problémák vannak

Nem kell-e attól tartanom hogy a terapeuta majd megmondja melyikünknek van igaza? Nem merek elmenni, félek a megszégyenüléstől.

Fontos tudni, hogy egy kapcsolatban nem az igazság a kérdés és nincs is ilyen paraméter. Egy kapcsolatban a két fél által felállított szabályokat kell működtetni.  A terapeuta nem “igazságot oszt” vagy a “megmondja a tutit”, hanem segít a keretek felállításában, működtetésében. Semelyik fél irányában sem elfogult, nem áll érdekében, nem hoz eredményt. A pszichológus nem a saját megoldását akarja a párra erőltetni, hanem több lehetőséget lát, a megoldás irányait tekintve, így a nehézséggel kapcsolatban teljesen új szempontokat képes behozni. Kiderül, nem egyik vagy másik fél a bűnös, a hibás, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy miként lesznek úrrá közösen az adott problémán.

Mit csinál tulajdonképpen a pszichológus a párterápián? Tanácsot ad, értékel, elemez?

A párterapeuta feladata nem bíráskodás, hanem egyfajta mediáció, amely elindítja a pár tagjai közötti hatékony, egymás pozitív megerősítésén alapuló kommunikációt. A pszichológus abban segít, hogy két ember képes legyen a köztük levő potenciális megoldási lehetőségeket felismerni, tágítani, hatékonyabbá tenni, ezáltal kapcsolatuk új, erősebb és biztosabb alapokra helyeződjön. Időnként konkrét tanácsokra is szüksége van a párnak, de sok esetben a vezetés hatására képesek együtt felismerni és rátalálni a megoldásra. Ehhez nyújt rávezető-segítséget a pszichológus, párterapeuta.

Mi okoz bajt egy kapcsolatban, mik a tipikus gondok?

A párkapcsolat is dinamikusan működik, mint az emberi érzelmek; nem egyforma, nem pontosan kiszámítható. Ezt tetézi az élet hullámzása, az anyagi háttér, a gyerek(ek) jelenléte és élethelyzete, azaz sok minden közrejátszik egy ember lelkiállapotában. Ezek a hatások a párkapcsolatban is lecsapódnak. Az is előfordulhat, hogy az idő teltével a másikon végbemenő fizikai, lelki változások válnak szokatlanná, vagy éppen elfogadhatatlanná. A párkapcsolat sokban múlik a szexuális élet teljességén is, ami szintén nem elhanyagolható tényező. Esetleg a pár két tagja szexuálisan eltávolodott, elhidegült egymástól és ez távolítja el őket. Ezeken azonban lehet változtatni párterápiával.

Említenél néhány párterápiás technikát?

A beszélgetés közben ún. “visszatükrözéssel” dolgozunk, tehát pozitív, fejlődés irányába ható visszajelzéseket adunk. Otthoni gyakorlati feladatok adásával is javítjuk a pár kommunikációját. A párkapcsolati konzultáció nem csak a terápiás ülés alatt zajlik, hanem a hétköznapokban is. A házi feladatok ezt a terápiás üléseken kívüli összehangolódást segítik elő. Adhatók paradox feladatok: minden este veszekednek? Akkor tessék kötelezően minden este 7kor veszekedni! A végén ott áll a pár és azon röhögnek, hogy mi a csudán veszekedjenek.

Mitől tud segíteni nekünk egy párterapeuta, ha magunkon sem tudunk?

A terapeuta rengeteg hasonló problémával találkozott, hamarabb meglátja azokat a területeket, ahol elakadások vannak, és nem ijed meg, ha problémával találkozik. Az oldott hangulatban zajló beszélgetés amiben úgy érezhetjük elfogadnak, nem kell feszengenünk, feloldja  a kommunikációs és érzelmi akadályokat is. Kimondhatatlannak hitt dolgokról kiderül, hogy lehet, sőt érdemes beszélni róluk. A terapeuta kivételesen empátiás készsége is elősegíti, hogy maximális megértéssel és türelemmel tudjon viszonyulni a párhoz és az adott nehézséghez.

Párterápiás konzultáció a gyakorlatban:

A párterápiát általában de nem minden esetben, két terapeuta vezeti, ezt hívják “kettős vezetésnek”.  A párterápia lehet rövid- néhány alkalmas beszélgetés – egy krízishelyzet feloldása, megoldása, átvészelése esetében.

Lehet hosszabb- 10-12 alkalom, ilyenkor egy elhúzódó konfliktust kell letisztázni, megérteni, ami időt vesz igénybe.

Időtartam: 100 perc / alkalom