Önértékelési zavar

pszichologus_budapest_onertekelesi-zavar1

Önértékelési zavar adódhat hiányos önismeretből, átmeneti érzelmi válságból, (pl- munkahely elvesztése, párkapcsolat felbomlása), származhat gyerekkori beidegződésekből, különféle családi és szülői mintákból, de akár hajlam kérdése is lehet. A konkrét okok által generált önértékelési zavar átmeneti állapot, mely idővel visszaállhat a normális kerékvágásba. A hiányos önismeretből fakadó gondok az önismeret elmélyítésével jelentősen javíthatók. A korai sérülések által létrejött  önértékelési zavar kiváltó okait feltáró munkával és az abból következő terápia segítségével jelentősen lehet javítani, orvosolni. Kérje pszichológus segítségét a hatékony és jelentős javuláshoz.

Mindnyájan ismerünk olyan embereket, akiknek minden okuk meglenne a büszkélkedésre, mégis szerények, sőt gátlásosak. Ennek ellentétére is gyakran láthatunk példát: sokan folyton hivalkodnak, mégis valamiféle feszültséget sugároznak, mintha nem lennének jóban önmagukkal. A belső önértékelés és a külső magabiztosság ugyanis két különböző dolog, és nagyon ritkán kerül harmóniába egymással

skulteti_szabo_katalin_pszichologus_FEM3_FemCafe_2015_juni_1_Nem_kell_tokeletes_anyanak_lenni

Az ideális önértékelés azt jelenti, hogy ember tisztában van saját előnyös és hátrányos tulajdonságaival, és egyik listát sem nagyítja fel a másik rovására. Értékes embernek, a társadalom hasznos, másokkal egyenértékű tagjának tartja magát. Éntudata független a külvilág visszajelzéseitől, és a kritikákra sem reagál szélsőségesen. „Belső kontrollos”, azaz sokkal inkább magának akar megfelelni, mint másoknak. Magának is legalább annyi örömöt akar szerezni, mint a többi embernek. Törekszik arra, hogy jó viszonyt alakítson ki más emberekkel, de nem engedi, hogy lelkivilágát és személyiségét mások formálják. Jól be tud illeszkedni a közösségekbe, a konfliktusokat képes építő módon megoldani, és nem fél előre az összetűzésektől. Őszintén és elfogadóan képviseli önmagát a külvilág felé, ezért meg tudja különböztetni a jogos kritikát az alattomosabb támadásoktól. Magáról tett kijelentései őszinték, egyértelműek, elfogadó jellegűek. Önmagába vetett hite automatikusan tiszteletet vált ki a környezetéből.

Ami zsugorítja az önértékelést
Az önértékelést a külvilágra irányuló túlzott figyelem zavarja össze. A pszichológia „külső kontrollosnak” nevezi azt a személyiségtípust, amelyik hagyja, hogy mások véleménye irányítsa. A jelenség eredhet a gyerekkori beidegződésekből, különféle családi és szülői mintákból, de hajlam kérdése is lehet. Az ilyen gyerek csak akkor érzi jól – vagy jónak – magát, ha valaki megdicséri. Egy idő után már semmi sem lesz fontos neki, csak a környezet visszajelzése. A negatív kritikát is sokszorosan magára veszi, és szinte parancsnak tekinti: „Változz meg! Így nem vagy elég jó.” A külső véleményeknek megfelelően hízik vagy fogy az önbizalma. Egy idő után valóságos „jóváhagyás-függőség” alakul ki nála, mivel pozitív vélemények híján egyre csak apad az önbizalma. A pozitív visszajelzést passzív – szánalmat ébresztő – és aktív – túl rámenős – módon is kicsikarhatja.

Bizonytalan létben…
Honnan vehetjük észre, hogy valakinek zavart az önértékelése? Igyekszik kerülni a figyelmet, de ha mégis rászegeződik az, állandóan kijelentéseket tesz saját magáról. Vagy a hibáit, vagy az előnyös tulajdonságait nagyítja fel. Bizonygatnia kell, hogy ő ilyen vagy olyan, sokszor anélkül is, hogy mások erre okot adtak volna. Saját magába vetett hite nem elég neki, sőt mintha ez totálisan hiányozna nála. Ha nem mondhatja ki, amit magáról gondol, illetve, ha nem csikarhat ki másoktól megjegyzéseket és bírálatokat, egész létét bizonytalannak érzi. Túlérzékennyé válik a környezet visszajelzéseire. Vérmérsékletéhez mérten önmarcangoló (önmegalázó) vagy éppen ingerült lesz, és azonnal védekezik vagy támad.

Miniteszt
Minél több igaz ránk az alábbi állításokból, annál alacsonyabb az önértékelésünk:
— Én vagyok önmagam legszigorúbb kritikusa.
— Gyakran kritikusabb vagyok magammal, mint másokkal szemben.
— Sokszor érzem, hogy inkább másoknak kell megfelelnem, mintsem magamnak.
— Sokszor nem mondom ki, amit érzek, mert félek mások véleményétől.
— Tökéletességre törekszem.
— Az önmagamról kialakított véleményem attól függ, hogy mit gondolnak rólam mások.
— Inkább a társa(i)m kívánságait követem, mint a sajátjaimat.

Alacsony önértékelés és külső szerénység
Az önbizalom-hiányos embertípus általában önmagát marcangolja és emészti. Ha dicsérik, azonnal felhívja a figyelmet valamely hibájára, vagy legalábbis lekicsinyli a saját érdemeit. Semmiféle bóknak nem hisz. Mindent elkövet azért, hogy elterelje magáról a figyelmet, és ezért sokszor nyíltan hízeleg. Tükörré változik, és mindenkinek olyan tükörképet mutat, amivel tetszést arathat. Úgy gondolja, ezáltal jobban fogják szeretni. Elfogadja, amit mások gondolnak róla, sőt a döntéseket is átengedi a környezetének. Mindezt azért teszi, mert ösztönösen kerüli a felelősséget. Önmagunk felvállalása, önértékelésünk táplálása és saját döntéseink meghozatala ugyanis felelősségvállalást követel tőlünk.
Ennek a típusnak lényeges vonása még a tökéletesség kényszere. Tökéletes akar lenni az élet minden területén, és mivel ez nem sikerülhet, igazolást nyer abbéli hite, hogy értéktelen ember. Túl magasra helyezi a lécet, és elérhetetlen célokat gyárt magának.
Az ilyen ember vesztésre rendezkedik be. Mivel nem bízik magában, és nincs tisztában a saját értékeivel, eleve vesztésben gondolkodik, és úgy tesz, mintha a kudarc meg sem érintené. Persze legbelül ezerszeresen fáj neki minden meghiúsulás, ezért egy idő után csak olyan kísérleteket tesz (például olyan állásra pályázik), amelyek alulmaradnak képességein.
Saját maga sárba tiprásával mindenekelőtt azt akarja elérni, hogy senki se legyen irigy rá, mivel fél az irigységgel járó szeretetlenségtől, ellenségeskedéstől. Olyan embernek akar látszani, aki senkit sem fenyeget, akit csak szeretni lehet. Ez azonban csak afféle műszerénység – amit a külvilág is érzékel.
Az önbizalom-hiányos, alacsony önértékelésű ember sokszor úgy érzi, hogy nem méltó a családtagjai vagy barátai szeretetére. Ez az állapot „szociális fóbiává” alakulhat, vagyis egyre kevésbé tudja magát jól érezni más emberek társaságában. Örökké szorong attól, hogy mi lesz a véleményük róla.
FONTOS! Ez a belső hozzáállás a külvilág számára is észlelhető, és előbb-utóbb önbeteljesítő jóslattá változik. Ha valaki erősen hisz abban, hogy földbe
fogják tiporni, akkor ez be is következik. A környezet számára rendkívül fárasztó egy olyan ember, akinek állandó visszajelzésekre van szüksége, és ha nem öntözik dicséretekkel, elhervad, mint egy kiszáradt növény.

Alacsony önértékelés és külső magabiztosság
A látszólag rengeteg önbizalommal rendelkező embereknek is lehet alacsony vagy zavart az önértékelésük. Itt is a tökéletesség kényszerét fedezhetjük fel a háttérben. A (vélt vagy valós) pozitív vonásait és eredményeit hangoztató ember retteg a kudarctól és a lesújtó kritikától, és ingerülten, agresszívan fogadja azt. A véleményt adó ember jelentőségét, hitelességét kétségbe vonja, és nemritkán személyeskedő hangnemben csap vissza. Mindenkinél okosabb, ügyesebb, műveltebb, gazdagabb, leleményesebb, szerencsésebb stb. akar lenni, illetve annak akar látszani. Meg akarja előzni, hogy magas lóról beszéljenek vele, ezért a lehető legmagasabb lóról beszél már a társalgás elején. Fél attól, hogy leleplezik a hibáit, a kudarcait, a „műveletlenségét”, az „élhetetlenségét” – vagyis mindent, amit valójában ő hisz magáról. Ez rendkívül törékeny mű-önbizalom.
A magabiztosnak látszó emberek azt a taktikát is választhatják a külvilág lefegyverzésére, hogy lázadni kezdenek mindenki más véleménye ellen. Dühösek, amiért nem érzik magukat jól a bőrükben, és hevesen bizonygatják, hogy semmiféle bírálat nem fáj nekik. Ez oda vezet, hogy bűnbakokat keresnek, és tekintélyharcokba keverednek.

Noha a túl szerény és a kérkedő típus különbözőnek tűnik, sok hasonlóság van közöttük.
A LÉNYEG: mindketten erős bizonytalansággal küzdenek, de az egyik passzív, a másik agresszív hozzáállást alkalmaz. Végső soron mindkettő figyelemfelkeltő stratégia. A figyelem elnyerésével hatalomra teszünk szert, hiszen felénk áramlik mások energiája. Mindkét viselkedésforma eltorzítja a valóságot, azaz egyik sem hiteles. Az egészséges önértékeléssel rendelkező emberek asszertív stílusban beszélnek: őszinte, nyílt, realisztikus kijelentéseket tesznek magukról, nem kérkednek, és nem káromolják saját magukat. Az egészséges öntudatú ember őszintén nagylelkű másokkal szemben, azaz nem irigy és nem hamisan hízelgő.

Lépésenként felfelé
Az önértékelés fejlesztéséhez először fel kell tárnunk, hányadán is állunk saját értékeinkkel. Ennek két lépése van.
-Először is rendszeresen módot kell találnunk rá, hogy magunkba fordulhassunk, és őszintén szembenézzünk önmagunkkal. Teremtsük meg a belső csendet és nyugalmat, és képzeljük el, hogy megszabadulunk minden rossz beidegződéstől, gátlástól és kényszerképzettől! Használjuk ki a képzelet erejét: biztosítsuk magunkat saját feltétlen szeretetünkről és elfogadásunkról, ismerjük el saját jó tulajdonságainkat és kimagasló eredményeinket, illetve képzeljük el, hogy olyan embereket vonzunk be az életünkbe, akik szintén elfogadják a mi valódi személyiségünket! Írjuk fel legalább 30 jó tulajdonságunkat és figyelemre méltó eredményünket! Ezt a listát magunkkal is hordhatjuk, így minél többször elolvashatjuk, és könnyebben tudatosodhat.
-A második lépés: meg kell tanulnunk kívülről figyelni a viselkedésünket, illetve mások reakcióját! Ha már tudjuk, milyen „tünetekkel” nyilvánul meg önértékelési zavarunk, nyakon csíphetjük kényszeres megnyilvánulásainkat. A gátlásos tartsa számon, hányszor kér bocsánatot egy nap, és hányszor szidja le magát! A kérkedő pedig, azt, hányszor érez visszafojthatatlan késztetést arra, hogy irigylésre méltó dolgokat hangoztasson magáról, vagy csak egyszerűen felülkerekedjen a többieken! Ha ránk tör a késztetés, hogy hivalkodással „nyomjunk le” másokat, vegyünk egy nagy lélegzetet, mielőtt megszólalnánk, és gondoljuk át, van-e értelme annak, amit teszünk! Milyen jutalmat kapunk azért, hogy hivalkodtunk? Vajon jobban fognak szeretni, tisztelni? Aligha. Legfeljebb többet fognak suttogni a hátunk mögött.
GONDOLJUK VÉGIG: csupa olyan embernek akarunk megfelelni, akiknek szintén zavart az önértékelésük. Bárhol járunk, unos-untalan versengésnek lehetünk szemtanúi, amelyekben az emberek egymás eredményeit vagy kudarcait igyekszenek túllicitálni. Ha rendben lenne az önértékelésük, erre nem  lenne szükségük. Vegyük észre, hogy mekkora eltérések vannak a felénk érkező visszajelzésekben, és ne tulajdonítsunk a kelleténél nagyobb jelentőséget nekik! Mindenki a saját hiedelmeinek rabja.
TIPP: néha tanulnunk is kell másoktól, mert az ember sokszor nem veszi észre a saját hibáit. Az igazi kihívás az, hogy nyitottak és rugalmasak maradjunk anélkül, hogy túlzottan ráhangolódnánk a külvilágra. Ehhez szilárd belső értéktudat kell, egyfajta „lelki gerinc”, ami mindig tartást ad nekünk.

www.skultetiszabo.hu

Budapesti pszichológus, pszichológus budapest, pszichológus Budapest