Coolidge-hatás

Coolidge-hatás

Amennyiben hosszú távú, elkötelezett, monogám kapcsolatban élünk, napról napra ugyanazzal a társsal kerülünk ágyba. Nem létezik olyan ember, aki ugyanazt a vágyszintet vagy hevességet fenn tudná tartani folyamatosan, amelyet akkor váltott ki belőle a társa, amikor még felfedezetlen, meghódítandó vagy elcsábítandó újdonság volt számára. A szeretet, a tisztelet nem helyettesíti az ösztönöket. Alapvetően a fajfenntartás érdekében úgy vagyunk beállítva, hogy a szenvedély lankadjon és lehetőleg más irányba forduljon a minél változatosabb és magasabb lélekszám elérése végett.

A laboratóriumi kísérletek, melyek során a szexuális izgalomban bekövetkező változásokat mérték erotikus képek ismételt mutatásakor vagy a szexuális fantáziálásra való biztatás után, egyöntetű eredményt hoztak. Az ismétlődés hatására a férfiaknál és a nőknél egyaránt csökkenő vágyat mutattak a paraméterek. A módszer a szexre irányuló figyelmet és a genitális vérbőséget vette alapul. Kiderült, a megszokás automatikusan csökkenti a „vadászhajlamot”, az izgalmi faktort.

Az anekdota szerint Coolidge a feleségével egy csirkefarmra látogatott, ahol csak egyetlen kakas volt, ám az naponta számtalan alkalommal sikeresen megkergette a tyúkokat. Amikor ezt Coolidge asszony meglátta, megkérte a farm tulajdonosát, közölje a férjével is, mekkora potencia lakozik egy igazi kakasban. A történet hallatán az elnök megkérdezte, hogy a kakas mindig ugyanarra a tyúkra veti-e rá magát? Miután megmondták neki, hogy természetesen a kakas mindig más tyúkkal próbálkozik, Coolidge csak így reagált: Mesélje el ezt a feleségemnek is!
Raymond Chandler szavaival: „Az első csók varázslatos. A második bensőséges. A harmadik már megszokott.” Ezzel ellentétben az újdonság ajzószerként hathat.

Társadalmi válaszok

Az egyik legkézenfekvőbb megoldás a „legősibb szakmaként” emlegetett bordély, ahol könnyűvérű hölgyek szolgálatait lehetett igénybe venni.
A kurtizánok eredetileg udvaroncnők voltak, akik az uralkodók vagy más, nagy hatalommal rendelkező személyek szolgálatában álltak. A feudális társadalomban az udvar a kormányzat központja és egyben az uralkodó lakhelye volt, ahol így gyakran összemosódott a társadalmi és politikai élet. A reneszánsz Európában a kurtizánoknak hasonlóan fontos szerepük volt a felső osztály társadalmi életében. Mivel abban az időben általános szokás volt, hogy a királyi pár elkülönülve élte életét – jellemzően csak a vérvonal megtartása és a politikai szövetségek érdekében történtek a házasságok –, a férfiak és nők gyakran töltötték kedvüket a többi udvarban élő emberrel, illetve keresték azok társaságát.

Eredete

Az „udvarlás” (angol: court) kifejezés eredetileg csupán azt jelentette, „az udvarban élni, lakni”, később született az „udvaroncként viselkedő” majd a „szerető” jelentés.[1] Az uralkodó legszemélyesebb társaságát „favoritnak”, vagyis kedvencnek nevezték.

Ennek eredményeként a „női udvaronc” szó olasz megfelelője, a „cortigiana” („cortigiano” nőnemű változata), az „uralkodó szeretőjeként” terjedt el, majd később művelt, független és szabad erkölcsű nő, végül pedig képzett tánc- és énekművész, aki gazdag és hatalommal bíró felsőbb osztálybeli férfiak társaságát kereste, cserébe pedig luxuskörülményekre és társadalmi státuszra tett szert.[2] A kurtizán kifejezést tehát az olasz nyelvből kölcsönözte az angol nyelv a 16. század során, mely végül összekapcsolódott a „királyi szerető” és a „prostituált” jelentéssel.
A kurtizán férfi megfelelője az olasz „cicisbeo”, a francia „chevalier servant” és a spanyol „cortejo” vagy „estrecho”.[3] Egészen a 18. századig Európában megszokott dolog volt, hogy a férjes asszonyok is ilyen társat tartottak.
Napjainkban a „kurtizán” kifejezés a „prostituált” szó eufemizmusa, szebb változata.

Iszlám válasz

A másik megoldás a közel keleten alakult ki. A szultán háremet tartott a probléma kiküszöbölésére. A hárem arab szó, szentet vagy tiltottat egyaránt jelent. Az iszlám törvényei szabályozták, hogy egy férfinak legfeljebb négy felesége lehetett, azonban arra nem volt előírás, hogy hány ágyast tarthat. A török férfiaknak mindössze tíz százaléka engedhette meg magának a háremet, mint státuszszimbólumot. Leginkább az Oszmán Birodalom szultánjai kapcsán ismerjük, kiknek feleségei, gyermekei és ágyasai laktak a palota háremében. A hárem élén a szultán édesanyja, a válide szultána (anyaszultán) állt. A szultán palotájában a háremet „Dar’üs Saade“-nek nevezték, amelynek jelentése az „öröm háza”, „boldogság kapuja”. A hárem a szultán számára fenntartott, válogatott és változatos „leány gyűjtemény” volt. A nagy ember gondját úgy oldotta meg, hogy rengeteg nő szabadságát, önrendelkezését csorbították vele.

A hárembe a szultánon kívül csak nagyon kevesen léphettek be, ők is szigorú óvintézkedések mellett. Még a legrangosabb oszmán tisztségviselők sem láthatták a szultán ágyasait, nem hogy keresztény gyaurok. Innen ered hát a hatalmas kíváncsiság és mértéktelen fantázia, amely belengi a háremek világát. Az iszlám világon kívül is léteztek háremek, például a kínai császároknak, a mongol kánoknak és a koreai királyoknak is volt „háremük”, azaz több feleségük és ágyasuk.

Ezek a konvencionális megoldások főleg a férfiak igényeit elégítették ki, ők vették igénybe ezeket. A nők inkább a nem intézményesült formákat preferálták, a szerető tartást vagy végső esetben a szakítást.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

pszichológus budapest, pszichológus Budapest, Budapesti pszichológus, budapesti pszichológus, pszichológus budapesten, pszichológus Budapesten, Pszichológusok Budapesten, Pszichológusok budapesten, Skultéti-Szabó Katalin pszichológus, Skultéti-Szabó Katalin szexológus